Az előző 2015.-ös posztom Facebookos megejelenése alatti kommenteknél egy kis vita alakult ki az eskövőnk kapcsán. De szerencsére ráébredtem, hogy összekevertem az éveket. Ezért egy kisebb korrigálással kell szolgálnom.
2014. november 14.-én kimondták a válást, ami 2015. januárban jogerőre emelkedett, és ezzel szabaddá vált az út, hogy összeházasodjunk végre. Két opció volt. Az egyik, hogy majd májusban, mikor megyünk édesanya születésnapjára, akkor gyorsan Mo.on megejtjük, vagy itt kint intézkedünk. Ezért elindítottuk mindkét fronton a dolgokat.
Nagyjából a magyarral tisztában voltam, ezért azt annyira nem is erőltettem. Az ittenivel viszont nem. Fogtam magam, és lementem a Rathausba, a Standesamtra, hogy kikérjem a listát, mit kell beszerezni. Már ez sem volt egyszerű. Vagy későn mentem, vagy ebédidőben, vagy nem volt bent amúgy sem a csaj. Végre nagy nehezen megtaláltam, és megkaptam a listát. És neki láttam beszerezni, ami hiányzott. Anyakönyvink volt, ítéletünk is volt, kellett egy családi állapot igazolás. Berlini konzulátusra telefonáltam, hogy mi a menete. Nagyon egyszerű, írok egy e-mailt nekik, abban az adatainkat, utalok 60€, és küldik. Már németül, tehát azt nem kell fordítattni. Ítéletet hivatalos fordítóval lefordítattam. Minden megvolt, beadtam a papírokat. Vártunk. Vártunk. Gondoltam megkérdezem, hogy mi a helyzet, ezrét bementem a hivatalba. Az anyakönyvezető nagyon kedvesen elmondta, hogy nem hagytam telefonszámot, ezért nem tudott jelentkezni, hogy baj van a papírjainkkal.
Ugyanis, amikor Krisztián elkezdett dolgozni, akkor a munkaüggyel is foglalkozó főnökfeleség azt mondta, hogy jelentsük be egyedülállónak, mivel a válás hamar meglesz. Ne bonyolódjunk. Okay, bejelentettük. A Standesamtos csaj, viszont bonyolódott. Hogy akkor most Krisztán házas még? Mert akkor mi nem házasodhatunk össze. Nem, nem az. Ott van az ítélet. De ez nem ítélet, ez valami más. Odaadta a papírt, olvasom, olvasom, fogom a fejem. Véletlen valami végzést adtam oda, ami a gyerekekről szólt, és nem a válási ítélet jogerőre emelkedését. Király, akkor ítélet előkeres, azt lefordíttat, lead. De közben ugye mi útnak indultunk Mo.ra májusban. A papírjaink pedig Kölnbe valamilyen Bíróságra, akik ellenőrizték a papírjaink hitelességét.
Megértkeztünk Mo.ra, találtunk egy Önkormányzatot, akik fogadtak S.O.S.ben. Akkor kérik a papírokat. Lakcímkártya, személyi, anyakönyvik. De nekem nincs Lakcímkártyám, mert éppen a postán volt valahol, abban a borítékban, amibe valaki betette, aki megtalálta a tárcám. Akkor sajnos, nem adhatnak össze minket, csak ha lemegyünk és kikérjük az Okmányirodán. Délután 13 -kor kértük ki a sorszámot, és délután 16-kor még voltak előttünk 2-en. Mindezt egy kisgyerekkel, egy levegőtlen irodában, ahol ezer ember volt. Így, nem házasodtunk össze kutyafuttában Mo.on.
Mikor visszaértünk, nem sokkal rá elmentünk nyaralni. Telefonon hívta Krisztiánt, Christina - az anyakönyvvezető, jóba lettünk :) -, hogy a bíróság az összes papírunkat elfogadta, kivéve az ítéletet, és hogy kérnek egy 39.-es nyomtatványt, ami Eu-s, és azzal tudjuk igazolni, hogy tényleg elvált. Okay, mi most éppen a tengerparton ülünk, de felettébb kedves, ahogy visszaértünk bemegyünk. Intézzük. Bementem, megkaptam a papírt. Július 15.-e után voltunk. Mondtam Christinának, hogy tök jó, csak éppen most Mo.on a BÍróságokon nem dolgoznak. Hogy- hogy nem dolgoznak? Mert ítélkezési szünet van. Az mi? Mondtam, hogy ilyenkor mindenki elmegy alleszusammen nyaralni. 1 hónap. Nem egészen értette, hogy hogy lehet, hogy az egész országban ilyenkor nincs bíróság, de rámhagyta. Mindezt egy nehezen beszélő pasival tolmácsoltattuk. Mármint magyarul nehezen beszélt. Semmi gond, hazajöttem. Felhívtam a III. kerületi Bíróságot, hogy hátha. Egy csajjal beszéltem, nagyon sajnálja, de rajta kívül csak a portás van itt. Kérdem, és ő nem tudja ezt kitölteni? Nem, a bíró nem tudom én kijének kell ezt megírni. De ez csak egy nyomtatvány. Amire általa is elérhető adatokat kell írni. De értsem meg, én nem is intézkezdhetek Krisztián helyett, mert ez nem az én válásom volt, és különben is.
86 napot, és nem kevés telefonálást kellett megérnem ahhoz, hogy végre megjöjjön egy kétoldalas nyomtatvány, ahova soronként kelltt beírni két adatot. Nagy boldogan bevittem Christinának, hogy íme, végre, 86 nap után itt az igazolás. Akkos sínen vagyunk. Persze. 1 hét múlva hívott, hogy bocs, de átnézte a papírokat, és látta, hogy a családi állapot igazolásunk lejárt. 1 hónapja. Nem fogják elfogadni. Naremek. Berlini konzulátus, kedves ügyintéző. Már nincs ott, az új meg nem tudja, hogy hogy kell. Még remekebb. Rutinosként elküldtem az e-mailt, szerencsére pár nap alatt megkaptuk a papírt. Az anyakönyvvezető azt mondta, ha megvan az utolsó papír, akkor azonnal ad időpontot.
Még nyár elején vettem egy nagyon szép mennyasszonyi ruhát, hogy milyen jó lesz, ha nyáron nem fog folyni rólam a víz ha felveszem. Nemhogy a víz nem folyt rólam, de kb. megfagytam. Ugyanis az összes papírunk, az összes kifizetésünkkel együtt decemberben lettünk kész. Bementem az irodára, hogy itt a papír, mire Chritsina: Jó, de most nincs hely. Dehát azt mondta, hogy azonnal kapunk időpontot. Jó, akkor ha december 18.-án délelőtt 10-re ide tudunk jönni, akkor összead. Odamentünk. Mindig fehér tulipán csokorra vágytam, ami azért decemberben relatíve nehéz feladat. De Krisz kollégájának a csaja virágkötő. Lett fehér tulipán csokor is.
Nos, így házasodtunk mi össze, kettecskén. :) Ja, és természetesen a mi Irmánk volt a taunúnk, és a tolmácsunk.
