2014. -ben nem sikerült mennünk Mo.ra. Ezért itthon karácsonyoztunk. Volt egy autónk a garázsban, amiben nem volt benzin. Volt pénz a számlánkon, de nem tudtuk levenni. A bankból pont hívtak, hogy van némi probléma, be kellene mennünk. De a bank 12 kmre volt. Gyalog nem indultam volna neki, mivel Zsigmond akkor még babkocsiban volt, és éppen a hideg tél volt akkor, ami -10-15 fokot jelentett. De a bankba be kellett menni. Ezért Krisz biciklire pattant - aminek lapos volt a kereke, de a szomszéddal felfújattuk -, és átbringázott Gummersbachba a bankba. Aztán felhívott, hogy mondjam azt, hogy Ja. Mivel én vagyok a számla fő tulajdonosa, ezért nekem kellett volna mennem, elvben Krisz nem adhat semmilyen módosítást. De elnézték, mert hogy kicsi gyerekkel vagyok itthon. Szerencsére pénzt is tudott kivenni.
Az autónk Aschaffenburgban maradt, ahol egy magyar srác segített megjavítattni. 2 hét múlva kész lett, és mehettünk érte. Mivel túl sok pénzünk nem volt, ezért a legolcsóbb jegyet vettük, ami kettőnknek került 50€-ba. Ezért viszont a fél Rajna vidéket bevonatoztuk. 5 órás vonatúttal eljutottunk a kocsinkért. A táj amúgy maga gyönyörű, de nem egy nyűgös alig egy évessel, és egy még nyűgösebb, már beszéni tudó 4 évessel. Én végig aggódtam az utat, mert a jegyen az volt, hogy x időre érünk be, és y idő múlva indul a másik vonat. És hogy fogunk két gyerekkel, meg a kutyával átszállni, és jaj, és húh. Nyílván a magyar vasúthoz voltam szokva. Aztán Krisztián megkérdezte nekem a kalaúzt, aki kedvesen elmagyarázta, hogy a jegyen 5 perccel későbbi időt írnak be, mint a tényleges beérkezés, és 5 perccel korábbi időt az indulásra, hogy kényelmesen át tudjanak szállni az utasok. Még azok is, akik bénák.
Sikeresen hazahoztuk a kocsit, azt hittük minden okay. Aztán megint lerobbant, és megint. Ezért valahogy elvittük Erwinhez, ami imádott szerelőnkhöz. Aki potom 800€-ért megjavította. Tényleg. Vagyis a 750€-s autó egyszer került 400€-ba, amit az aschaffenburgi srácnak fizettünk, és még 800€-ba, amit Erwinnek fizettünk. Olcsó húsnak híg a leve. De utána élveztük, hogy van egy csodaszép Mercink.
Kitaláltam, hogy lepjük meg édesanyát a születésnapján májusban. Sikerült is titokban tartani, még Attilának is. Szépen, mindent el is terveztünk, volt nálunk plusz pénz, mert félre raktunk. Erwinnel is átnézettük a kocsit. Majd indulás előtti nap - hajnalban terveztük a rajtot - elhagytam a tárcám. Attila annyit dumálta a semmit, hogy nem figyeltem, és amikor tettem be Zsigmondot a kocsiba, feltettem a tárcám a kocsi tetejére. Amit ott is hagytam, és ahogy elidultam nem vettem észre, hogy leesett. De csak másnap, indulás előtt vettem észre. Felhívtam pár ügyvédet, mire tudtam beszélni az egyikkel. Azt mondta, ha betartom a szabályokat, akkor kevés az esély, hogy leintenek, de ha mégis, max. 25€-ra büntetnek.
A gond csak az volt, hogy se személyi, se útlevél, se a gyerekenek irat, se jogosítvány, se a kocsi papírjai. De menni akartam. Ezért délután el is indultunk. Útközben elkezdett szakadni az eső, amivel addig nem is volt gond, míg le nem állt az ablaktörlőnk. Direkt szóltam Erwinnek, hogy nézze meg, mert akad. Elsőre csak néha - néha kezdett el törölni, majd Würzburgnál totál leállt. Würzburg nekünk a mumus, ha addig nem történik semmi, akkor azután már nem is fog. A karácsonyi buli is Würzburgnál indult. Szóval az ablaktörlő bemondta az unalmast. Würzburg - Budapest 848 km, ráadásul az osztrákoknál derült ki, hogy elállítottam a németül beszélő GPS-t, vagyis Katit, és azt mondtam neki, hogy a fizetős utakat kerülje ki. Ezért Passaunál levitt a pályáról, és bevitt a városba is. Az ablak telis - tele apró esőcseppekkel, amik máshogy törték meg a fényt, ezért alig láttam. És éjjel is volt. Szépen kanyarogtunk a Duna mellett, át a városon, majd Bundesstrassen kikötve az osztrákoknál. Pályán nem lett volna érdekes, hogy vizes a szélvédő, mert ott nincs szembejövő forgalom, de sima autóutón akadt. Fáradt voltam, nem láttam, minden bajom volt. Linzig mentünk így. Ott megálltunk egy benzinkúton, és Krisztián megcsinálta a GPS-t. De addigra már elállt, és kivilágosodott. Aztán nem hittem Katinak, és nem Bécs fele mentem, hanem Graznak, ami kerülő.
Nagy nehezen elértünk Bp.-re édesanyához. Óriási meglepetést okozva neki. Jó volt.
