A két napig tartó utcai kalandunkat sikerült egy lépcsőházi kanapéra váltanunk. Írtam a volt barátomnak, hogy mi a helyzet velünk, és szerencsére volt egy adu ásza. Egy gyerekkori barát, akinek az öccse itt lakik Köln közelében, és ők mindig keresnek embert dolgozni. Írta, hogy vegyük fel velük a kapcsolatot. De közben mi elmentünk az AWO-hoz, hogy hátha tudnak szállásban segíteni.
Mivel senki nem volt a bevándorlási irodában, ezért elmenetünk enni valamit. Reménykedve, hogy addig Endre felhív. Mákunk volt. Mindent lebeszéltünk, megkaptam Feriék elérhetőségét. Fel is hívtam gyorsan, mert nem akartam többet szállodában aludni. Mikor a részleteken túl voltunk, megkérdeztem Ferit, hogy tudnak -e átmenetileg szállást adni, mert jelenleg az utcákat járjuk a gyerekkel. 5 perc múlva hívott, hogy a felesége beleegyezett, mehetünk.
300kmre északra, Kölntől kb. 40 kmre lévő kisvárosba Bergneustadba érkeztünk meg késő este. Karlsruheban olyan meleg volt, hogy ujjatlan vékony felsőben is majdnem megsültem, itt fent viszont elő kellett venni a meleg téli ruhákat, olyan fagyos volt az idő. De legalább volt szállásunk. Feriéknek 4 gyereke van. Egy régi nőgyógyászati rendelőből kialakított lakóházban laktak. A földszínt, és a pince rész volt az övék. Fent ők négyen, plusz az unokaöcs, lent 3 melós. Mi pedig a lépcsőházban, egy törött, kemény kanapén. Attila az utazóágyban, Zsigmond egy babakocsiban aludt. Lentről dőlt a töltött bagófüst fel hozzánk, és a melósok rajtunk keresztül jártak fel a kocsihoz. Élmény volt így szoptatni, aludni, bármit. De örültünk, hogy van. Ildi főzött, mosott ránk, és nem fogadott el semmit. A munka egy török vállalkozónál volt, mindennap 7-17-ig szombaton is. Köln több pontján. Viszont addig nem kezdhette el Krisztián a melót, amíg nincs útlevele, merthogy a török csak így tudja bejelenteni. Ezért nyakunkba vettük No.-ot és irány Berlin. Ahogy a kölni dómot, Berlint is látni akartam. Igaz nem így, nem kutya futtában. De még így is nagy hatással volt rám.
2 hét múlva megérkezett az útlevél. Lehet dolgozni. 50€/nap, heti fizetéssel. Akkor nagyon boldogok voltunk, hogy legalább ez van. Nyelv gyakrolásnak, és arra, hogy Krisztián belejöjjön újra a német használatába arra tökéletes volt. Konfliktusunk se volt Feriékkel. De nekünk volt egy határozott elképzelésünk. És ez nem egy lépcsőházi törött kanapé volt. 3 hét után sikerült Feriék tulajának a másik házában kibérelnünk egy tetőtéri kis lukat. 350€/hó. Ricsinek, az unokaöcsnek az anyja a mellettünk lévő házban ápolta a meleg barátjának az anyukáját. Ez a ház Gummersbachban volt, fent a lehető legmagasabb hegynek majdnem a tetetjén. De akkor nem érdekelt. Úgy szólt a megállapodás, hogy mi 20€-t fizetünk a benzinre, a 10€ helyett, és ezért Feri átjön Krisztiánért. Ez így volt kb. 1 hónapig. Utána ugyan úgy kifizettük a 20€-t, csak éppen Krisztiánnak kellett átbringáznia a 12 kmre lévő házig. Hajnal fél 7-re. Erre már kicsit szívtam a fogam, de nem szóltam. Volt mit enni, volt fedél a fejünk felett.
Az autónk elromlott, a buszjegy meg 2,40€ volt a hegy aljáig. Ezért én két naponta felkötöttem Zsigmondott két sállal a mellkasomra, Ati néha rollerrel jött, néha gyalog, és így mentünk le a boltba. Ami a belváros másik végén volt - legalábbis a házhoz képest -, és a hegy alján. Nagyjából 5 -10 kmre. Ugyanez vissza, csak hegynek fel, plusz csomag. Esőben, szélben, napsütésben. Voltak útközben helyek, ahol megálltunk, pihentünk kicsit. Ha jutott, és tudtam venni egy üveg vizet, akkor azt beosztottuk. Atikám hamar megtanulta, hogy majd akkor tudok neki venni 0,60€-s Kindertojást, ha apa megkapta a fizetését, és marad annyi. A lakás....nos, legalább volt. Kb. 50nmes, két szoba, egy falatnyi konyha, tusoló, wc. A fűtés este 10-kor leállt, reggelre teljesen kihűlt a tetőtér. A tulaj megígérte, hogy 3 hét múlva jön - a ház aljában volt két különálló lakás, plusz a pince, szaunával, és egy mosóhelyigésggel -, és ad ágyat, szekrényt, stb. Azóta is várjuk :). Kaptunk ugyan egy asztalt 4 székkel, ami elfoglalta fél szobát. A kisebbik szobában a gyerekekkel aludtunk, a földön. És kaptunk egy hűtőt. Kriszitán talált faanyagot, abból csinált egy pultot a "konyhába", Feriéktől kaptunk egy két lapos rezsót, azon tudtam főzni. És némi lábost, tányért, evőeszközt. Krisztián régi Samsung telefonjába, ha bedugtuk a fülhallgatót, akkor tudunk rádiót hallgatni. Ezen hallgattuk a világbajnokságot is. A zuhanyzó szűkvolt, a víz vagy leégette a szőröd, vagy lefagyasztotta. És közben folyt Krisztián válása. De boldogok voltunk. Mert haladtunk a célunk felé, mégha ezt akkor nem is tudtuk.
