Az első utunk, ide Németországba volt. Még Magyarországon csináltunk egy útvonal tervet a tabletra, hogy azért mégis tudjuk merre járunk. Az osztrákoknál amikor megálltunk, frissítettük, és imádkoztunk, hogy ne merüljön le a tablet. És nagyon vártuk a Kreuz Altdorfot, hogy végre ott legyünk, mert onnan már nem volt sok hátra. Végül kiértünk, szerencsésen.

A szálláson volt wifi, így amikor elindultunk valahová, akkor azon volt az uticél. Akkor még nem volt gps-ünk, meg mobil internet. És, ha Kriszitán nem nézte a térképet, akkor biza eltévedtünk. Ezek a kis kitérők, általában 100 km pluszt jelentettek. Majd egyszer meguntam, és vettem egy Baden - Wüttenberg térképet, hogy ne legyünk annyira elveszettek. Azt hiszem még valahol kallódik itt a házban.

Felköltöztünk Köln közelébe, internetünk is lett, gps-ünk is lett. Ennek ellenére simán eltévedek, ha nagyon ügyes vagyok. A magyarországi utjaink - ahogy a többi is - mindig kalandosak.

Az első, 2015. decemberében volt. Frissen vásárol kocsival, egy még anyatejes másfél évessel, kutyával elindultunk Magyarországra. Délután. Addigra nagyjából megszoktam, hogy itt télen reggel 8 -kor még, és délután 4-kor már sötét van. Würzburg lett az új mumusom. Aschaffenburg és Würzburg köztt robbantunk le valahol. Megálltunk pisilni, és a kocsi nem indult többet. Krisz próbálta betolni, de csak a pálya széléig jutottunk. Ott vártunk 5 órát az ADAC-ra. Akik elvittek az első szervízbe, ott bebikázták, de azonnal le is állt. Aztán elvittek Aschaffenburgba, és letettek egy szervíz előtt, ami reggel 9-kor nyitott volna. Szerencsénkre, voltak segítőkész magyarok. Egyikük elvitte a kocsit szerelőhöz, a másikuk meg hazavitt minket. Ezért azt a Karácsonyt itt ünnepeltük.

A második utunk, 2016. májusban volt. Anya szülinapjára akartunk menni. Úgy terveztem, hogy április 30.-án elindulunk korán, hogy időben odaérjünk. Most nem voltamm rest, és átvittem a kocsit a szerelőnkhöz, hogy nézze át, nincs -e olyan gond vele, hogy leállhat esetleg a pályán. Szerencsére áldását adta, ezért készültem a 15 órás útra. Még mindig volt egy anyatejesem. Pakoltam kaját, kávét, kólát. Aztán Attila annyira izgatott volt, hogy végre látja a nagymamát, hogy folyamatosan dumált. Amit mondjuk alapban is szokott. Én az én fejem meg tele volt mindennel. A vásárlás után, feltettem a pénztárcám a kocsi tetejére, ahogy szoktam. Bekötöttem Zsigmondot, és hazahajtottam. A tárcám, és a kocsi kulcsot mindig egyhelyre teszem, hogy biztosan elvigyem mind a kettőt. Másnap indulsákor kérdeztem Kriszt, hogy nem látta -e a tárcám. Nem látta. Ati se. Felforgattuk az egész lakást, nem lett meg. Én összeomlottam, hogy megint befuccsolt az utunk. Gyorsan lementünk a rendőrségre, hátha leadta valaki. De nem. A bankot is felhívtuk, hogy a kártyámat tiltsák le. Majd végig telefonáltam az összes magyar ügyvédet Németországban. De persze egyisk sem volt elérhető. Nagy nehezen találtam egyet, aki mondta, hogy nyugodtan induljak el, max. megbüntetnek 25€-ra. De azért az osztrákoknál óvatosan menjek.

Ennek örömére, délután 1-kor elindultunk. Se jogosítvány, se igazolvány, Atinak a személyije is a tárcámban volt. De azért örültem, hogy Erwin átnézte a kocsit,még szóltam is neki, hogy az ablaktörlőnk akadozik, azt is nézze meg. Ezzel a nyugalommal indultam neki, közösen megegyezve a férjemmel, hogy Aschaffenburg és Würzburg között nem állunk meg. Elég jól haladtunk, annak ellenére, hogy olyan eső volt, hogy a legmagasabb fokozat ellenére is alig láttam. Majd elkezdett nem törölni a lapát. És Würzburgnál - 300 kmre van tőlünk - feladta a szolgálatot. A pályán nem is volt gond, akkora, mert nem jöttek szembe autók. Na de, én állítottam be Katit, a gps-t. És mivel annyira nem tudtam még jól németül, ezért azt mondtam neki, hogy a fizetős utakat kihagyva tervezze meg az utat. Eleget téve a kérésemnek, Kati úgy tervezett, hogy Passunál levitt a pályáról, hogy a határt már Bundesstrassen lépjük át, és a fizetős oszták pályát kikerülje. Eleve bevitt Passauba, a Duna mentén kanyarogtunk, szép esős éjjelen. Találtunk egy benzinkutat, ahol megvettem a pályamatricát, és lehúztam a szélvédőről a vizet, hogy kb. 1 percig kilássak rajta.

A Bundesstrasséval az volt a nagyon nagy baj, hogy szembe is jöttek autók. Ezeknek a lámpafénye megcsillant az én vizpötyökkel teli szélvédőmőn, és az már amúgy is fáradt szememet még jobban zavarták. Linzig hajtottam autóúton. És kb. addig esett is az eső. Szerencsénkre találtunk egy kutat. Ott tankoltunk, vettünk magyar matricát - osztrák már volt :) -, és letöröltük a vizet a szélvédőről. Onnan már sima ügy volt az út.

A harmadik, 2016. decemberben volt. Magyarországig szinte simán vettük az utat. Ez az út, csak azért volt érdekes, mert Magyarországon elkaptunk egy hányós - hasmenő vírust, amiért a visszaúton elég rosszul voltunk. És hoztuk az unokaöcsémet is. Akkor még nem is nagyon esett le, hogy milyen a helyzet, mert nem vettük észre a napi életünkben, de az osztrákoknál komoly ellenőrzések voltak az utakon. De csak úgy csendesen. Nyílván a határnál láttuk, hogy átröngenezik a bejövő autókat. És hogy fokozottabb a készültség. De német rendszámos autóval nem is fogalakoztunk vele. Aztán jöttünk haza. Plusz egy fővel hátul. A linzi bekapcsolódás után, észre vettem, hogy a pálya szélén áll egy rendőr kisbusz. És láttam, ahogy elindul a leállósávban. Azonnal tudtam, hogy ez miattunk van itt. Be akartam engedni, de nem jött. Gyorsítottam, mögöttünk beállt a sorba, majd balról mellénk ért, leelőzőtt, beindekszelt elém, ment egy darabig előttem, majd a következő lehajtónál elhagyta a pályát. Összenéztünk a férjemmel, és szinte egyszerre: Ez lecsekkolta a kocsit. Akkor esett le, hogy amikor mentünk, csak négyen voltunk, mikor jöttünk, már öten.

Idén már kétszer is voltunk. Az első út sima liba volt. A mostanin megint csak akadt galiba. Reggelre 10cmes hó esett, a pályán is. Kb. 200 km a mi tartományunk, és Hessen. Ezt végig 80-nal, max. 100-zal tettük meg. Jellemzően egy sávon. Az autó jelzett, hogy fogyóban az ablakmosófolyadék. Úgyhogy csak módjával nyomtam a szélvédőre. Ezért 495kmrt tettem meg úgy, hogy egy merő kosz volt a szélvédő. Egy vékony sávban láttam csak ki rajta, az  is az alján volt. Az autó úgy nézett ki, mintha cross versenyen vettem volna részt vele, csak ez nem sár, hanem só volt.

Mi így szeretünk utazni.