Már korábban is sütöttem kenyeret, egy nagyon egyszerű recept alapján. Szinte gyúrni sem kellett. De lapos volt, és mindig túlsűlt. Aztán 2 éve kb. érdekelni kezdett a kovász, ami olyan, mint egy titok, amit csak a beavatottak ismernek. Egy varázslat. És nem csalódtam. Tényleg az. Minden alkalmommal, amikor kiveszem a kész kenyeret a sütőből, izgatottan várom, hogy milyen lesz. A színe, az formája, mennyi repedés lesz rajta. Ha mintát rajzolok rá, akkor azt visszakapom -e a kész kenyéren. Vagyis ez egy igazi csodával ér fel mindig.
Két nővérem van. Pontosan úgy képeződtünk le, ahogy édesanyámék is. A legidősebb rendmániás, a kisebbik imád sütni. Én pedig....szerettem főzni, viszonylag hamar megtanultam. Utáltam rendet rakni, csak akkor, ha bulizni akartam menni. És a sütéshez antitálentum voltam. Próbálkoztam anno a bögre sütivel, de feladtam. Olyat meg sem próbáltam, amihez hozzá kellett érni.
Jött Krisztián, kinek a nagymuterja vidéki asszony lévén, mindent házilag csinált. És jött Németország. A zacskós kenyerek világa. Két félét vettem mindig, mert Krisz a fehéret szereti, én meg a barnát. Ha szombaton vettem meg, akkor szerdára, ha már korábban, akkor annyival korábban dobtam ki. Ugyanis bepenészedett. Mindig. Sosem tudtuk megenni a kilós kenyereket. Kivéve akkor, amikor magunkhoz fogadtunk valakit, akik természetesen a mi pénzünkön imádtak zabálni. Kezdtem megunni, hogy 5-6€-t elköltök kenyérre, és mindig kidobom. Vehettem volna ennyi erővel a pékségben is. Ott a rusztikus, bauernhofos kenyerek kerültek ugyanennyibe. És akkor neki ültem a netenek, hogy kitanuljam a kenyér készítést.
Ahogy sokan, én is annak a hölgynek az oldalát találtam meg, aki bár kovászos kenyeret süt, de mégsem. Mert ott élesztő van a kovászban, élesztő van még a kenyérben is, a facebook oldalán pedig elvárás, hogy a kenyér beszélgessen veled. Meg ropogjon, vagy hasonló, és ha egy kenyér nem cserepes, akkor az nem is kenyér. És mivel segítésget nem kaptam, csak kioktatást, így más mentem tovább. Mert én az igazit kerestem. Ahol nem kell cserepesedni a kenyérnek, mert nekem az felsérti a szájpadlásom, ezért utálom. Vagy ahol türelmesen elmondják, nekem a tudatlannak, hogy mégis mi a titok! Ahol részese lehet a csodának. Ha véletlen a kenyered nem nyerne világszépe kiállítást, akkor sem torkollnak le. Hanem seítenek, hogy mit kellene máshogy. Vagy szerintük mi a baj.
Egy ismerősöm üzemeltet egy főzös, sütős blog oldalt. Nála láttam a nem fog eszembe jutni milyen kenyeret. A fent említett oldal top kenyere, ha nem tudod megsütni, akkor kinéznek a csoportból. Ez volt az első. Egy óriás bébi. És elsóztam. Aztán a másodikat meg egyáltalán nem sóztam meg. De ez még mindig nem volt az igazi! És akkor egy másik ismerősöm, aki szintén maga süti a kenyereit, ételintolarencia miatt, ajánlotta a Vadkovászolós csoportot. Ahova úgy éreztem, mintha hazaértem volna.
Megkaptam az áhított segítséget, a türelmet, nem kellett cserepesednie a kenyérnek, és nem is beszélgetett velem :D. Sőt, az ácsok sem jöttek soha. Viszont a kenyerek nagyrésze ehető volt. És megszületett Kúvász, ahogy Zsigmondom hívta. Ez rozs lisztből készült. Amitől kicsit savanykás lesz a kenyér. Kúvászból született Öcsi. Ő fehér kovász, fehér kenyér lisztből. Nem savanykás. Most már csak ez a kovászom van. Ebből sütöttem már beiglit, édes kiflit, kalácsot, pogácsát, túrós batyut. Szóval a lehetőségek tárháza végtelen.
Vettem magamnak egy dagasztó gépet, mert kézzel nem bírtam a 10 -15 perces dagasztást. Volt olyan kenyerem, amit mikor Zsigmond meglátott, annyit kérdezett: Mi ez, pizza mama? Sőt, egy régi sós Mákos Guba után sikerült sós beiglit is sütnöm. Vagy pogácsa helyett töpörtős tallért. De a család mindent megeszik. Krisztián mondta már kenyeremre, hogy ez olyan, mint a nagymuteré, és amikor elkeseredek, mert egy süti nem úgy jön össze, ahogy tervezem, akkor csak annyit mond, semmi baj szívem. Te sütötted, és ettől olyan jó.
