Szeptember 9.-én kezdett dolgozni az új munkahelyen, október 12.-én költöztünk az új lakásba. Addig reggelente a gyerekeket összepakoltam, kocsiba be, 12 kmre lévő telepre elvittem Kriszt, majd ugyan ez délután vissza. Mákunk volt, mert Irma fia autószerelő, és Péter segítségével ki tudta cserélni a lengéscsillapítót, amivel át tudtam vinni a kocsit Erwinhez. Ő helyre tett benne mindent, így meg tudtuk oldani az átjárást. Aztán sikerült Schnellenbachban találnunk egy 82nm-es lakást, ami kb. 10 percnyi sétára volt a teleptől. Igaz, egy 16%-os lejtőn lefelé, és ugyan ez vissza. De közel volt. Előleget is kaptunk, így nem haltunk éhen az első fizetésig.
Az első karácsonyi pénzből vettünk egy Mercit. Egyrészt a BMW-t kezdtük nem szeretni, és már öreg is volt. Plusz hegyi faluba egy hátsókerekes autó nem életbiztosítás. Az első télen, úgy mentem le a boltba, hogy egy zabszem nem fért a fenekembe. Szerencse, hogy megtanultam, ha megcsúszik a kocsi, gázról elveszed a lábad, és ellenkormányzol. És használat közben rájöttem, hogy a BMW nem olyan jó autó, mint azt a magyarok hiszik.
Aztán azzal el akartunk menni Mo.ra. És mivel úgy volt, hogy találkozunk Attila apjával, én indulni akartam, úgy hogy nem nézettük át Erwinnel a kocsit. Meg is lett az eredménye. Elindultunk, majd 200 km múlva leálltam, hogy mindeki végezze a dolgát. A kocsi pedig nem indult többet. Se kép, se hang. -10 fok volt, az autópálya szélén. Vagyis akkor még egy parkolóban. De Krisz kitolta a kocsit, hátha csak az akkumlátor merült le. De nem. Mivel volt ADAC biztosításunk, felhívtuk őket, hogy szállítsanak el az első szerelőig. 5 kerek órát ültünk az autópályán a hidegben, úgy, hogy mellettünk száguldottak a kamionok. Az ADAC pedig nem talált. Pedig megadtuk az autópály számát, meg a kmkő számát, mind a kettőt. És csak nem. Végre nagy nehezen megtaláltak. Elvittek egy kietlen helyre, egy szerelőhöz. De az nem tudta megcsinálni. Így elvittek a következőhöz, ami Aschaffenburgban volt. És csak reggel 9 kor nyitott.
Szerencsénkre egy csaj megosztotta az egyik németes csoportban, hogy lerobbantunk. Én csak egy takaróra vágytam, hogy a fiúkat be tudjam takarni. De volt egy nagyon kedves pasi, aki autóba vágta magát, és értünk jött, és hazavitt. Még most is hálás vagyok neki. És voltak még páran, akik segítettek. Elvitték a kocsit szerelőhöz, stb. stb. Mi pedig itthon karácsonyoztunk. Jó volt így is. Csak anya nagyon hiányzott.